A PTE 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ megnyitását egy olyan 1,85 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás tette lehetővé, amely az intézmény 2017-ben konzorciumi partnerével, a Debreceni Egyetemmel a Széchenyi 2020 program keretében megjelent GINOP pályázaton nyert el. A Műszaki és Informatikai Kar kampuszán ezáltal egy mind a műszerekkel való felszereltség, mind a vonatkozó szaktudás szempontjából izgalmas, mindenki számára nyitott, és hatékony szellemi műhely jött létre. A projekt december 16-án tartott zárórendezvénye alkalmával dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is megtekintette a központot. 

A Pécsi Tudományegyetem 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központja egyedülálló módon ötvözi a műszerekkel való felszereltséget és a szaktudást az innovációs lehetőségekkel, sokszínű, tudományegyetemi környezetben. A PTE 3D Projekt, mint kiemelt regionális stratégiai program közvetlen rektori kezdeményezésként született meg, és több kar – a Műszaki és Informatikai Kar, a Művészeti Kar, az Általános Orvostudományi Kar, a Természettudományi Kar és a Közgazdaságtudományi Kar – idevágó innovációs törekvéseit fogta össze. A Központ kialakítása pályázati forrás, valamint kormányzati és európai uniós támogatás bevonásával, 2016-ban kezdődött el. Mára olyan

 komplett, 3D technológiákon alapuló szolgáltatási portfólióval bír, amely képes kiszolgálni kutatókat, egészségügyi, ipari szereplőket, a PTE és a régió K+F+I tevékenységeit, oktatási célokat, sőt akár egyéni lakossági igényeket is.

A zárórendezvényen dr. Miseta Attila rektor köszöntötte a résztvevőket, akik közt jelen volt a dr. Szili Katalin, dr. Mikes Éva, az egyetem vezetésének számos tagja, a projekt résztvevői, valamint a szép számban megjelent érdeklődők. Beszédében elmondta, hogy a projekt sikeresen végződött, és a kitűzött oktatási és kutatási célokat maradéktalanul megvalósították a kollegák. 

 „Szeretnék gratulálni minden résztvevőnek a projektben, mert őszintén azt gondolom, hogy ez idáig egy sikertörténet, és a folytatás is garantált lesz minden tekintetben”

– foglalta össze a rektor. Decsi István kancellár a PTE 3D projektről mint példaértékű, gyümölcsöző együttműködésről beszélt: „Úgy gondolom, hogy ez a projekt a következő időszakban mintaként szolgálhat arra, hogy hogyan tudnak sikeresen együttműködni különböző területek az egyetemen, és megvalósítani olyan társadalmilag, gazdaságilag is hasznos fejlesztést, amelyre a következő időszakban kifejezetten szükségünk lehet, lehetőségünk nyílhat.”

Majd dr. Nyitrai Miklós, az ÁOK dékánja, a projekt szakmai vezetője így összegezte a projekt jelentőségét: „Nekünk ez egy álom volt, ami most megvalósult – nem gondoljuk befejezettnek.” A fiatalok és cégek számára egyaránt komoly vonzerőt jelentő, interdiszciplináris központ megvalósításának lépéseit, folyamatát személyes impressziók mentén ismertette, a dékán: 

 „Ami a legnagyobb érdeklődést generálta a projekten belül, az az élő sejtek nyomtatása, a szövetnyomtatás volt, ami egészen elképesztő, néha még a science fiction világába is átvezető dolog.”

– emelte ki dr. Nyitrai Miklós. Visszaemlékezésében a projekt számos vetületét bemutatta, a 3D nemzetközi konferenciák szervezésén, a társadalom, valamint a piac felé nyitáson át a csapatépítésig: „különböző tudományterületek képviselőinek, karoknak és szakmáknak szót érteni, én azt tartom egy komoly kihívásnak” – hangsúlyozta a szakmai vezető. A jövőre nézve kiemelte, milyen fontosnak tartja a projektben résztvevő szakemberek megtartását: „Az emberek az igazi kincsei ennek a központnak, hiszen az elmúlt három-négy évben bizonyították, hogy egy ütőképes csapatot alkotnak.” Több féle továbbfejlesztési irányt is megvizsgálnak, az oktatásfejlesztést is ideértve: „A 3D Központ egy országszerte egyedülálló egyetemi létesítmény, amely a jövő szakmai, oktatási és gazdasági hasznosulási motorja is lehet” – vázolta a dékán.

A PTE 3D Központ vezetője, dr. Maróti Péter az elmúlt három év tapasztalatait összefoglalva elmondta, hogy a kihívás abban állt, hogy egyrészt a 3D nyomtatás egy új terület volt az egyetemen, másrészt pedig a központ létrehozása, kialakítása közben is a már meglévő gépeket üzemeltetni is kellett, valamint eközben a szakmai eredmények, publikációk is kiemelt jelentőséggel bírtak. „A 3D Központ koncepciójában az elejétől kezdve az szerepelt, hogy egy hidat tudjon teremteni az akadémiai és a piaci szféra között. Szeretnénk ezt egy önfenntartó rendszerként megvalósítani” – hangsúlyozta a szakember.

A program szakmai vezetése nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a műszaki tervezésen át a fizikai kivitelezésig lehetővé váljon valamennyi fejlesztési fázis házon belüli megvalósítása, így akár kész, piacosítható termékek az ötlettől a végtermékig való létrehozása akár a semmiből is lehetővé váljon. A 3D technológiákkal foglalkozó műhelyek sorából a szakembergárda tudományos felkészültsége és a projektek változatossága, a multidiszciplinaritás emeli ki.

 A központban a 3D technológia határterületein zajlanak kutatások és fejlesztések,

például a személyre szabott orvosláson belül a protetika; az általános orvosképzés számára különféle szimulátorok fejlesztése és kisszériás gyártása; ipari szereplők részére az additív gyártási eljárás költséghatékonyságát kihasználó rapid prototípus készítés; öntészetek részére mesterdarab készítés; pályázatokhoz koncepciómodell készítés, mindemellett elkezdődött a járműalkatrészgyártásban való közreműködés lehetőségeinek feltárása. Kiemelt helyen állnak a 3D képalkotó megoldások (például 3D szkennelés, fotogrammetria, virtuális és kiterjesztett valóság alapú megoldások), a 3D alapú oktatás és tervezés területei (különösen az orvosi képzési területek támogatására), valamint az ezekhez kapcsolódó szoftveres megoldások egyedi fejlesztése. A speciális szakmai és magas színvonalú innovatív környezet olyan együttműködésekben és projektekben csúcsosodott ki, mint a CorvusMed protetikai tervező és gyártó céggel való közös munka, illetve a Prolimb, az Ember Arm mesterséges intelligencia vezérelt, tanulásra képes művégtag kifejlesztésére létrejött egyetemi spin-off cég megalakítása. Kimondottan gyakorlati célokat szolgál a Gyógyszerésztudományi Karral való együttműködés keretében bionyomtató fejlesztése, és olyan 3D anyagtechnológiai vizsgálatok elvégzése, amely a biokompatibilitásra, sterilizálhatóságra irányul. A PTE Klinikai Központja számára műtéti fúró és vágó sablonok (Idegsebészeti Klinika), orvosi kézieszközök (Fogászati és Szájsebészeti Klinika), szimulációs modellek (Gyermekgyógyászati Klinika) fejlesztése, készítése zajlik.

A 3D Központ jövője

Mostanra bátran kijelenthető, hogy a 3D kezdeményezés a PTE egyik sikertörténete. A megvalósításban résztvevők mindannyian egyetértenek abban, hogy a zárórendezvény nem egy projekt végére tett pontot, hanem valami még nagyszerűbb kezdetét jelölte ki. A PTE 3D Nyomtatási és Vizualizációs Központ vezetősége és munkatársai elkötelezettek abban, hogy az intézmény hazai és nemzetközi tekintetben is jelentős oktatási és tudományos centrummá váljon már a nagyon közeli jövőben. Olyan szellemi műhellyé, amely a további egyetemi és regionális fejlesztési tervek megvalósítását és az egyetem piacosítási folyamatait hatékonyan és eredményesen képes támogatni.

Mint különleges oktatási infrastruktúra, tudományos műhely és szolgáltatási központ – ahol a legmodernebb 3D technológiák érhetők el – biztosan továbbra is vonzani fogja a magasan képzett szakembereket, és rendszerbe foglalva segíti az innovációs folyamatokat. Ezeknek a következő lépcsője az egyetemi és a közösségi oktatás felé nyitás. Az előbbire kiváló példa az angol nyelven elindított, nemzetközi szinten meghirdetett Biomedical Engineering mesterképzés (Egészségügyi Mérnök MSc) létrehozásában és elindításában való szerepvállalás, az utóbbira pedig a folyamatosan bővülő, különféle 3D technológiákat – például nyomtatás és tervezés – oktató tanfolyamok szervezése. Hosszabb távú cél a megszerzett tudás és tapasztalat kamatoztatása a nemzetközi tudományos színtéren, melynek zászlóshajója lehet az idővel akár EU-szintű, egyetemközi oktatási programokat lehetővé tevő M3D-Vision platform. A Pécsi Tudományegyetem következő nagy stratégiai programjában, a Tudományos és Innovációs Park létrehozásában is alapvető szerep hárul majd a PTE 3D Központra annak egyedülálló szakembergárdája által az évek alatt felhalmozott speciális tudás, tapasztalat, és az ebben a formában máshol nem elérhető összetettségű eszközparkja révén.

„Az egyes tudományterületek szigorú elhatárolása egyre kevésbé lehetséges és indokolt, így leginkább azok a kutatócsoportok lehetnek sikeresek, akik ezt figyelembe véve fejlesztenek és irányítják vizsgálataikat. Ehhez nagyfokú szellemi nyitottság és bátor, időben megtett lépések szükségesek. Ennek a gondolkodásnak a megtestesítője a 3D Központ.

 Biztos vagyok abban, hogy ez a folyamatosan fejlődő központ a fiatalok számára is rendkívül fontos egyetemi vonzerő, így a jelen eredményessége mellett a jövő építésében, az utánpótlásképzésben is fontos szerepet kap.” – foglalta össze dr. Nyitrai Miklós dékán, a PTE 3D projekt szakmai irányítója.

(GINOP-2.3.2-15-2016-00022, „3D nyomtatási és vizualizációs technológiákat alkalmazó interdiszciplináris kutatási, oktatási és fejlesztési központ kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen”)

Forrás: univpecs.com

xosotin chelseathông tin chuyển nhượngcâu lạc bộ bóng đá arsenalbóng đá atalantabundesligacầu thủ haalandUEFAevertonxosofutebol ao vivofutemaxmulticanaisonbethttps://bsport.fithttps://onbet88.ooohttps://i9bet.bizhttps://hi88.ooohttps://okvip.athttps://f8bet.athttps://fb88.cashhttps://vn88.cashhttps://shbet.atbóng đá world cupbóng đá inter milantin juventusbenzemala ligaclb leicester cityMUman citymessi lionelsalahnapolineymarpsgronaldoserie atottenhamvalenciaAS ROMALeverkusenac milanmbappenapolinewcastleaston villaliverpoolfa cupreal madridpremier leagueAjaxbao bong da247EPLbarcelonabournemouthaff cupasean footballbên lề sân cỏbáo bóng đá mớibóng đá cúp thế giớitin bóng đá ViệtUEFAbáo bóng đá việt namHuyền thoại bóng đágiải ngoại hạng anhSeagametap chi bong da the gioitin bong da lutrận đấu hôm nayviệt nam bóng đátin nong bong daBóng đá nữthể thao 7m24h bóng đábóng đá hôm naythe thao ngoai hang anhtin nhanh bóng đáphòng thay đồ bóng đábóng đá phủikèo nhà cái onbetbóng đá lu 2thông tin phòng thay đồthe thao vuaapp đánh lô đềdudoanxosoxổ số giải đặc biệthôm nay xổ sốkèo đẹp hôm nayketquaxosokq xskqxsmnsoi cầu ba miềnsoi cau thong kesxkt hôm naythế giới xổ sốxổ số 24hxo.soxoso3mienxo so ba mienxoso dac bietxosodientoanxổ số dự đoánvé số chiều xổxoso ket quaxosokienthietxoso kq hôm nayxoso ktxổ số megaxổ số mới nhất hôm nayxoso truc tiepxoso ViệtSX3MIENxs dự đoánxs mien bac hom nayxs miên namxsmientrungxsmn thu 7con số may mắn hôm nayKQXS 3 miền Bắc Trung Nam Nhanhdự đoán xổ số 3 miềndò vé sốdu doan xo so hom nayket qua xo xoket qua xo so.vntrúng thưởng xo sokq xoso trực tiếpket qua xskqxs 247số miền nams0x0 mienbacxosobamien hôm naysố đẹp hôm naysố đẹp trực tuyếnnuôi số đẹpxo so hom quaxoso ketquaxstruc tiep hom nayxổ số kiến thiết trực tiếpxổ số kq hôm nayso xo kq trực tuyenkết quả xổ số miền bắc trực tiếpxo so miền namxổ số miền nam trực tiếptrực tiếp xổ số hôm nayket wa xsKQ XOSOxoso onlinexo so truc tiep hom nayxsttso mien bac trong ngàyKQXS3Msố so mien bacdu doan xo so onlinedu doan cau loxổ số kenokqxs vnKQXOSOKQXS hôm naytrực tiếp kết quả xổ số ba miềncap lo dep nhat hom naysoi cầu chuẩn hôm nayso ket qua xo soXem kết quả xổ số nhanh nhấtSX3MIENXSMB chủ nhậtKQXSMNkết quả mở giải trực tuyếnGiờ vàng chốt số OnlineĐánh Đề Con Gìdò số miền namdò vé số hôm nayso mo so debach thủ lô đẹp nhất hôm naycầu đề hôm naykết quả xổ số kiến thiết toàn quốccau dep 88xsmb rong bach kimket qua xs 2023dự đoán xổ số hàng ngàyBạch thủ đề miền BắcSoi Cầu MB thần tàisoi cau vip 247soi cầu tốtsoi cầu miễn phísoi cau mb vipxsmb hom nayxs vietlottxsmn hôm naycầu lô đẹpthống kê lô kép xổ số miền Bắcquay thử xsmnxổ số thần tàiQuay thử XSMTxổ số chiều nayxo so mien nam hom nayweb đánh lô đề trực tuyến uy tínKQXS hôm nayxsmb ngày hôm nayXSMT chủ nhậtxổ số Power 6/55KQXS A trúng roycao thủ chốt sốbảng xổ số đặc biệtsoi cầu 247 vipsoi cầu wap 666Soi cầu miễn phí 888 VIPSoi Cau Chuan MBđộc thủ desố miền bắcthần tài cho sốKết quả xổ số thần tàiXem trực tiếp xổ sốXIN SỐ THẦN TÀI THỔ ĐỊACầu lô số đẹplô đẹp vip 24hsoi cầu miễn phí 888xổ số kiến thiết chiều nayXSMN thứ 7 hàng tuầnKết quả Xổ số Hồ Chí Minhnhà cái xổ số Việt NamXổ Số Đại PhátXổ số mới nhất Hôm Nayso xo mb hom nayxxmb88quay thu mbXo so Minh ChinhXS Minh Ngọc trực tiếp hôm nayXSMN 88XSTDxs than taixổ số UY TIN NHẤTxs vietlott 88SOI CẦU SIÊU CHUẨNSoiCauVietlô đẹp hôm nay vipket qua so xo hom naykqxsmb 30 ngàydự đoán xổ số 3 miềnSoi cầu 3 càng chuẩn xácbạch thủ lônuoi lo chuanbắt lô chuẩn theo ngàykq xo-solô 3 càngnuôi lô đề siêu vipcầu Lô Xiên XSMBđề về bao nhiêuSoi cầu x3xổ số kiến thiết ngày hôm nayquay thử xsmttruc tiep kết quả sxmntrực tiếp miền bắckết quả xổ số chấm vnbảng xs đặc biệt năm 2023soi cau xsmbxổ số hà nội hôm naysxmtxsmt hôm nayxs truc tiep mbketqua xo so onlinekqxs onlinexo số hôm nayXS3MTin xs hôm nayxsmn thu2XSMN hom nayxổ số miền bắc trực tiếp hôm naySO XOxsmbsxmn hôm nay188betlink188 xo sosoi cầu vip 88lô tô việtsoi lô việtXS247xs ba miềnchốt lô đẹp nhất hôm naychốt số xsmbCHƠI LÔ TÔsoi cau mn hom naychốt lô chuẩndu doan sxmtdự đoán xổ số onlinerồng bạch kim chốt 3 càng miễn phí hôm naythống kê lô gan miền bắcdàn đề lôCầu Kèo Đặc Biệtchốt cầu may mắnkết quả xổ số miền bắc hômSoi cầu vàng 777thẻ bài onlinedu doan mn 888soi cầu miền nam vipsoi cầu mt vipdàn de hôm nay7 cao thủ chốt sốsoi cau mien phi 7777 cao thủ chốt số nức tiếng3 càng miền bắcrồng bạch kim 777dàn de bất bạion newsddxsmn188betw88w88789bettf88sin88suvipsunwintf88five8812betsv88vn88Top 10 nhà cái uy tínsky88iwinlucky88nhacaisin88oxbetm88vn88w88789betiwinf8betrio66rio66lucky88oxbetvn88188bet789betMay-88five88one88sin88bk88xbetoxbetMU88188BETSV88RIO66ONBET88188betM88M88SV88Jun-68Jun-88one88iwinv9betw388OXBETw388w388onbetonbetonbetonbet88onbet88onbet88onbet88onbetonbetonbetonbetqh88mu88Nhà cái uy tínpog79vp777vp777vipbetvipbetuk88uk88typhu88typhu88tk88tk88sm66sm66me88me888live8live8livesm66me88win798livesm66me88win79pog79pog79vp777vp777uk88uk88tk88tk88luck8luck8kingbet86kingbet86k188k188hr99hr99123b8xbetvnvipbetsv66zbettaisunwin-vntyphu88vn138vwinvwinvi68ee881xbetrio66zbetvn138i9betvipfi88clubcf68onbet88ee88typhu88onbetonbetkhuyenmai12bet-moblie12betmoblietaimienphi247vi68clupcf68clupvipbeti9betqh88onb123onbefsoi cầunổ hũbắn cáđá gàđá gàgame bàicasinosoi cầuxóc đĩagame bàigiải mã giấc mơbầu cuaslot gamecasinonổ hủdàn đềBắn cácasinodàn đềnổ hũtài xỉuslot gamecasinobắn cáđá gàgame bàithể thaogame bàisoi cầukqsssoi cầucờ tướngbắn cágame bàixóc đĩaAG百家乐AG百家乐AG真人AG真人爱游戏华体会华体会im体育kok体育开云体育开云体育开云体育乐鱼体育乐鱼体育欧宝体育ob体育亚博体育亚博体育亚博体育亚博体育亚博体育亚博体育开云体育开云体育棋牌棋牌沙巴体育买球平台新葡京娱乐开云体育mu88qh88